Farkaslaka község

Farkaslaka község

Székelyudvarhelytől 13 km-re északnyugatra a Nyikó nevű patak két partján, a Gordon-tető nyugati előterében fekszik.

A település neve eredhet a régi pogány időkből a farkas totemállat nevéből, viszont a hagyomány szerint a közeli erdőkben sok farkas lakott, amelyek néha a faluba is bemerészkedtek, és az őrizetlenül hagyott lovakat megtámadták. Így a farkas lakta névből eredhet a Farkaslaka név. A román Lupeni a magyar név tükörfordítása (román lup = farkas). Bonda János erről így ír Farkaslaka közönség leírása című beszámolójában: „...Itt a határunkon volt egy Péterfalva, És annak létezett tizenhat lakosa, Azok közül egynek volt itt benn egy malma, Hova a többi mind őrölni bejárna, Azok közül egyik őrölni béjönne, 's az egy kantzájával szerencsétlen leve, Mivel a farkasok falásig meg evék, Mig a gabonáját ottan meg örölék, Vissza menve buson panaszlá többinek, Okoskodtak, hogy már azzal mit tegyenek, Feltalálák azt, hogy jöjjenek bé lakni, És a malom mellöl az erdőt kiírtni, Ugy is tettek ök mind irtván épitettek, Rendre egymás után oda helyezkedtek, A' sok farkasokat lakokbol elüzték, És Farkaslakának a helyet nevezték...”

Farkaslaka a székely irodalom bölcsője. A Nyikó-patak szeli ketté, a környék erdeit egykor sok farkas lakta. Itt született meg az azóta is örökérvényű gondolat: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” Tamási Áron (1897-1966) székely író szülőháza ma emlékmúzeum, síremléke – Szervátiusz Jenő és Tibor kvarcitkődombormű-alkotása – a két cserefa között, a temetőben látható.

       Cazare-Pensiuni din Praid,Corund, Lupeni
Cazare-Pensiuni-Praid
Pensiunea Moldovan - Praid
Parajdi-Szállás-Sóháztur panzió
Sóvidéki szállások
Sóvidéki szállások